Kézápolás

Kézápolás

Kezeink és körmeink sok mindent elárulnak rólunk. A megfelelő kézápolás csodákra képes, állítják a kozmetikusok. A szép ápolt kéz fontos része megjelenésünknek, meghatározó lehet abban is hogy milyen kép alakul ki rólunk egy találkozáskor. Kezeink nem lesznek szépek maguktól, időt kell fordítani ápolásukra. Míg testünk szinte minden részét ápoljuk, a kezünkről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig minden nap kitett az időjárásnak, vegyszereknek, kiszárad, berepedezhet, és könnyen megöregszik. A kézfej korán öregedő bőrének a mindennap elvégzett házimunka mellett nyáron az erős UV-sugárzás, télen a hideg a legádázabb ellensége. A hideg évszakban a kéznek több zsiradékra van szüksége, ezért fontosak ilyenkor a glicerintartalmú krémek. Napjainkban kapható regeneráló kézápolók még a repedezett, kiszáradt bőrt is gyorsan rendbe hozzák, ezért érdemes kipróbálni őket. Minden évszakban fontos, hogy növényi kivonatokat tartalmazó, E- és A-vitaminban gazdag krémmel masszírozzuk be kézfejünket. Ezzel körmeinket is megvédhetjük a töredezéstől, és kezünk egész nap finom, bársonyos lesz. Az otthoni ápoláshoz tanácsokkal is ellátjuk kedves vendégeinket.

Manikűr

Manikűr

A szép, egészséges körmök nemcsak ápoltságot, hanem belső egészséget is tükröznek. A körömágyból kinövő körmöknek hat hónap kell míg elérik az ujjvéget, így fél év történései követhetők nyomon vele. A körmök ápolását manikűrnek nevezzük. A jól manikűrözött kéz olyasvalakire utal, aki ügyel a részletekre, és a legapróbb dolgokat sem hanyagolja el. Legelterjedtebb a klasszikus manikűr, ahol a körmöket rövidítjük és alakítjuk, után következik a bőrpuhítás, majd a köröm körüli bőr rendbetétele, végezetül a köröm felületének polírozása, fényesítése, lakkozása. A következő lépés a körömszél fehérítésére manikűr után.

Manikűr

A töredezett körmöket kúraszerűen ápolhatjuk vitaminos körömerősítőkkel és lakkokkal. A körömlakk eltávolításánál illatosított, a műkörmöknél pedig acetonmentes lakklemosót használjunk. A köröm környéki bőrt rendszeresen olajozzuk speciális körömbőr-olajjal, ami kondícionálja és táplálja bőrünket, megvéd a kiszáradástól, megelőzi a kirepedezést, szálkásodást.

A természetes körmök lakkozása

A természetes körmök lakkozása

A körömlakkokkal kiemelhetjük és fokozhatjuk a kéz szépségét. A természeteshez jobban ragaszkodóknak a francia maikűrt ajánljuk, ami a körmök mindennapi szépségét hangsúlyozza, a színes lakokkal pedig különféle hatásokat érhetünk el.

Szolíd visszafogott összhatáshoz semleges színű, mindenhez illő lakkot, a feltünőbb hatás eléréséhez sötétebb, díszítettebb lakkozást válasszunk.

Vigyázzunk, a megkopott, töredezett lakkozás elhanyagoltságot tükröz!

Frissítő kézmasszázs

Frissítő kézmasszázs

Az alkar, kézfej, kézhát masszírozása hidratáló krémekkel. Ezt mindenképpen a manikűrös, kézápoló szakember tudja a legmegfelelőbb módon végezni, mert ugyan egyszerű masszírozásnak tűnhet, de nagyon fontos, hogy kezünk mely részeit milyen sorrendben kezelik. A tenyér és kézfej masszázsa nem csak a bőrnek, hanem az egész testnek felüdülés. A kéz reflexzónáinak masszírozása javítja a közérzetét, regenerál és gyógyító hatású. Erősíti a test energiaáramlását, és a lelki feszültséget oldja. A kézmasszázzsal fokozhatjuk a kézápoló krémek felszívódását így a bőr puhábbá, bársonyosabb tapintásúvá válik.

Lábápolás

Lábápolás

A pedikűr nem különlegesség, a szépségipar általános és fontos része, ami nyáron sokkal jobban előtérbe kerül mint a téli hónapokban. Nincs is jobb érzés, mint amikor egy lábfej felszabadul mindenféle kötöttség alól. Ehhez, persze, elengedhetetlen a segítő kéz, azaz a szakma fogásait helyesen alkalmazó pedikűrös.

A lábkörmök formájuk miatt más fazont igényelnek, hosszabbra hagyhatóak, hiszen a nyitott szandálokban és papucsokban jobban elfér a láb, a körmök nem nyomódnak a körömágyakba, és ilyenkor a benövés veszélye is kisebb. Fontos hogy a láb körmeinek díszítése harmónizáljon a kezekével. A legújabb trend a lábkörmök ápolása, díszítése terén, hogy már ezekre is tudunk műkörmöt tenni, mivel már itthon is elérhetőek az ehhez szükséges alapanyagok. Felmerülhet a kérdés: mi szükség erre? A deformáltan növő, hullámos felületű, gyakran sérült lábkörmök esztétikailag korrigálhatók ezzel a módszerrel.

Sose felejtsük el, hogy akkor igényes és esztétikus a megjelenés, ha a kéz és a láb körmei azonos stílusú díszítést viselnek. Nyáron erre fektessünk még nagyobb hangsúlyt, hiszen olyan ez, mint az öltözködésben a cipő és a táska összhangja!

Frissítő lábmasszázs

Frissítő lábmasszázs

Lábaink állandó terhelés alatt állnak, ezért különös figyelmet érdemelnek, mai túlhajtott világunkban ne feledkezzünk meg kényeztetésükről sem. A lábmasszázs fő célja a kényeztetésen kívül az anyagcsere, valamint a vér és nyirokkeringés fokozása, az izmok, izületek kondícionálása, mindezek által a betegségek megelőzése, gyógyítása és az általános egészségi állapot javítása.

Paraffinos kéz- és lábápolás

Paraffinos kéz- és lábápolás

A meleg paraffinos kéz- és lábápolás folyamán a kéz és láb öregedésének árulkodó jeleit szüntetjük meg, a száraz vagy érdes kezek, a lábon kirepedezett sarok puhává illetve simává válnak. A kezelés az õszi-téli hideg, szél, környezeti hatások által kiszárított bõrt varázsolja szép egészségessé. A paraffinos kéz és lábápolók közül kiemelkedõ jelentõséggel bírnak a barackos hatóanyagot tartalmazó kezelõanyagok, melyek ápoló és hidratáló hatásúak.

A kezelés idõtartama 20-30 percet vesz igénybe.

A honlapot tervezte és készítette: Victoprint Kft.